A pilates mozdulatai precízek, kontrolláltak és központosítottak. Felvesszük a pozíciót, megtartjuk, majd lassan, gyengéden pozíciót váltunk. A pilates kulcsfontosságú eleme azonban a légzés, ez különbözteti meg a többi tornagyakorlattól.
A légzés a pilates egyik alapvető eleme több közül. Joseph Pilates is külön kiemelte. Ő a légzést „a test vérkeringéssel való megtisztításának” nevezte.
A legtöbben nem fordítunk kellő figyelmet a légzésre, hiszen soha nem kellett megtanulnunk. Az első lélegzetvételünkkor kicsit sírtunk, majd soha többé nem gondoltunk rá. A nem megfelelő légzési technika azonban számos egészségügyi problémához vezethet. Ilyen például a feszültség, a fejfájás, a rosszullét, az álmatlanság, a mellkasi fájdalmak, a pánikrohamok és a hátfájás.
A helytelen légzés következményeit szinte azonnal érezhetjük. Ha szédülünk, gyakran sóhajtozunk, fáradtak és gyengék vagyunk, tompaságot vagy bizsergést érzünk a végtagjainkban, vagy sokszor érezzük a legszomjat, az is lehet, hogy nem megfelelő a légzési technikánk. Természetesen ezek a tünetek utalhatnak egy komolyabb betegségre is, ezért érdemes orvoshoz fordulni. Ha azonban az orvosunk szerint nincs semmi problémánk, akkor az általában azt jelenti, hogy nem tudunk helyesen lélegezni.
Mik az előnyei a helyes légzésnek? Számos dolog, többek között a magasabb energiaszint, a könnyebb súlymegtartás, az egészséges bőr, a könnyebb koncentrálás, a jobb emésztés, a hát- és nyakfájdalmak eliminálása és az élet nagyobb mértékben való kiélvezése.
Mindezek miatt rendkívül fontos, hogy megtanuljunk helyesen lélegezni. Erre (is) való a pilates. A legtöbb pilates tanfolyam a helyes légzés megtanításával kezdi az órákat. A pilates a háromdimenziós, egész tüdőt átszellőztető és igénybe vevő légzésre helyezi a hangsúlyt, nem pedig a felületes légzésre, amit másképp mellkasi légzésnek is nevezhetünk.
A mellkasi légzés által nem élvezhetjük ki a helyes légzéstechnika jótékony hatásait. Nem juthatunk általa hozzá mindahhoz az energiához, amely szükséges ahhoz, hogy helyesen el tudjuk végezni a pilates gyakorlatokat. Minden mozgásformához megvan, hogy mi a helyes légzés, a pilateszhez így a legjobb.
A pilates légzésnél az orrunkon át vesszük a levegőt. Érezzük, ahogyan a levegő megtölti a tüdőnket, és a bordák oldalai felé halad (tehát laterálisan). Majd szájon át préselve kiengedjük a levegőt, erőteljesen kiszorítva a tüdőből, miközben a mellkasunk bezárul. A légzésnek ezzel a technikájával támogatjuk a gerincet, a bordák közti izomzatot és a diafragmát, ez pedig a pilates egyik alapvető célja.
A helyes légzés legfontosabb része azonban nem a technika, hanem az, hogy odafigyelés nélkül csináljuk, szinte csak hagyjuk, hogy megtörténjen. Gyakorlat teszi a mestert, így néhány pilates óra után már természetesen fog jönni, az elején azonban pont az ellenkező hatást érhetjük el vele. Ha túlságosan igyekszünk, a nyak és a váll izmai megfeszülnek, ezzel pedig megsértjük a pilates egyik alapszabályát, ami az áramlás.
Mint a pilates összes gyakorlatánál, itt is fontos a forma, ami azonban még ennél is lényegesebb, az az, hogy teljesen elimináljuk a stresszt (nem csak a gyakorlatok elvégzésekor, hanem a mindennapok során is). A megfelelő légzést akár otthon is gyakorolhatjuk. Ezáltal könnyebben megtanulhatjuk a technikát anélkül, hogy azon idegeskednénk, hogy magát a gyakorlatot jól hajtjuk-e végre.
A légzés ugyanolyan része a pilatesnek, mint a gyakorlatok elvégzése, ezért bátran forduljunk az oktatónkhoz minden kérdéssel, ami esetleg felmerülne bennünk. Rendkívül fontos, hogy helyesen lélegezzünk, hiszen így élvezhetjük leginkább a pilates pozitív hatásait.