fbpx Skip to main content

A pilates 12 tudományosan alátámasztott előnye – 3. rész

Közzétette: 2019-06-16Egyéb

Sikeresen átrágtuk magunkat az első 5 előnyön. Biztosan sokakban merült fel a kérdés, hogy mégis milyen előnyökkel fogunk még találkozni, hiszen látszólag mindent lefedtünk. Nos, messze vagyunk még a végétől. Eddig a nyilvánvaló dolgokról volt szó, most viszont nézzük, mik azok az előnyök, amelyeket magunktól soha nem kötnénk össze a pilates-szel!

  1. A pilates és a jóga kordában tartják a stresszt.

Habár fontos tudni, hogy hogyan szabadulhatunk meg a stressztől, még fontosabb megtanulni azt, hogyan tudjuk távoltartani magunkat tőle. Ha nem foglalkozunk a stressz forrásával (azzal, hogy hogyan fogjuk fel az adott helyzetet, és hogyan reagálunk rá), nem fogjuk tudni teljesen kizárni.

Mivel a pilates csak az utóbbi pár évben lett igazán népszerű, ezzel a témával kapcsolatban még nem születtek tudományos eredmények. A jóga azonban keresztül-kasul át lett tanulmányozva, így teljes bizonyossággal állíthatjuk, hogy kiváló stresszűző. És habár a jóga és a pilates nem egyformák, van egy nagyon fontos közös tulajdonságuk – mindkét mozgásforma nagy hangsúlyt fektet a test-elme kapcsolatra.

A kutatások szerint a jóga jótékony hatásai akár már egy alkalom után is érezhetők. A kutatók szerint a jógában maga a pozíció a stressz forrása. Amikor pedig elsajátítjuk a mozdulatot és sikeresen felvesszük a pozíciót, a stressz megszűnik. Ugyanez történik pilates közben is. Amikor a fizikai elvárások találkoznak a szabályos légzéssel és a test-elme kapcsolattal, az idegrendszer úgy reagál, hogy fenntartja a nyugalmi állapotot. Ezt később a valódi életben is alkalmazni tudjuk, így képesek leszünk eldönteni, hogy mi az, amin érdemes stresszelni, és mi az, amin nem.

  1. A pilates boldogabbá tesz.

Ha szeretsz sportolni és szereted a pilatest, akkor boldogabb is leszel tőle.

Amikor a testünket pozitív stressz alá helyezzük (mint amikor a kedvenc mozgásformánkat végezzük), az agyunk endorfinokat bocsájt ki a szervezetbe. Az endorfinokat boldogsághormonoknak is nevezik egy egyszerű okból – jobb kedvünk lesz tőlük. Ha élvezzük az edzést, végig a mozdulatokra koncentrálunk és nem hagyjuk, hogy elkalandozzanak a gondolataink, az edzés után sokkal boldogabbak és nyugodtabbak leszünk.

Még Joseph Pilates is megmondta: „A fizikai erőnlét a boldogság első feltétele.”

  1. A pilates kreatívabbá tesz.

A kreatív és nyitott elme lehetővé teszi, hogy az életet teljes egészében megtapasztaljuk, és hogy innovatív módokkal oldjuk meg az élet kihívásait.

Az edzés és a meditáció egyaránt fejlesztik a kreativitást. Mivel a pilates során egyszerre tudunk edzeni és meditálni is, így tökéletes módszert képez a kreatív oldalunk előtérbe hozására.

  1. A pilates segít kordában tartani az érzelmeinket.

Az érzelmeink és a légzésünk szoros kapcsolatban vannak. Pierre Phillipot kutatása szerint a különböző érzelmi állapotok különböző légzési mintákhoz köthetők. Gondoljunk csak bele, milyen a légzésünk, amikor félünk, és milyen, amikor nyugodtak vagyunk. A kutatás ezzel semmi hihetetlent nem árul el nekünk, hiszen tiszta logikáról van szó.

A kutatás érdekes része az, ami szerint a különböző légzési formák különböző érzelmeket váltanak ki. A légzésünk által nyugalmi állapotból stresszbe mehetünk át, és fordítva.

„Mindenekfelett tanuljunk meg helyesen lélegezni”, mondta Joseph Pilates.

A légzés a pilates egyik alapelve, a helyes légzéstechnika elsajátítása pedig a pilates egyik legnagyobb előnye. Legtöbben lusta lélegzők vagyunk, ami azt jelenti, hogy légzésünk felületes, és csak akkor figyelünk rá oda, ha „kifogytunk a szuszból”. A szabályos légzéstechnika elsajátítása által azonban meg tudjuk nyugtatni magunkat a feszült helyzetekben.

Következő cikkünkkel véget ér ez a mini-sorozat. Végre kapunk egy teljes képet a pilates tudományosan bizonyított előnyeiről, és el tudjuk dönteni, hogy érdemes-e egyáltalán belevágni az egészbe (súgunk – igenis érdemes!). Legközelebb a megmaradt három előnyről lesz szó, amelyek leginkább a saját magunkról alkotott véleményünkre lesznek befolyással.

Call Now Button