Sokszor hallom, és bevallom, minden alkalommal meglepődőm rajta, hogy 35-40 éves kor felett az emberek azt gondolják, hogy normális, hogy ha fáj valamilyük. És amíg elviselhető a fájdalom, addig rendben lévőnek tartják, és nem is gondolkodnak el azon, hogy változtatni kellene, változtatni lehetne rajta.
Meggyőződésem szerint ez nem normális.
Nem kell, hogy fájjon!
Fontosabb lenne, hogy megtanuljunk jól bánni a testünkkel, lelkünkkel, megtanuljuk szeretni magunkat, legalább annyira, mint amennyire másokat szeretünk, és amennyit másokért teszünk, hogy jól érezzük magunkat a testünkben.
Hiszen akkor tudunk másoknak adni, ha boldogok vagyunk, jól vagyunk.
Üres kosárból, kimerülten nem lehet adni.
Azt semmiképp, amit igazán szeretnénk.
Akár a gyermekeiddel játszanál, akár a pároddal, vagy a barátaiddal töltenéd az időd, a fájdalom és az ezzel járó fáradtság annyit kivesz belőled, hogy nem marad rá elég energiád.
És nem az a megoldás, hogy bekapsz egy pirulát, vagy bekened valamivel, és elnyomod a tüneteket – természetesen, van, amikor ennek is van létjogosultsága -, de nem ez fog valódi eredményt hozni.
Amivel igazán tartós eredményt tudunk elérni, az az, ha rendbe tesszük magunkat.
Ugyanúgy, ahogy a lakást kitakarítjuk, az autót is szervizeltetjük, magunkat is kell(ene).
Ennek egyik lényeges eleme a mozgás.
Az izmok funkciója az, hogy mozgatják testünket. Ezzel gondolom nem árultam el nagy titkot. Nézzük meg például a jobb, és a bal oldal szimmetriáját.
Alapvetően az a jó, ha minél szimmetrikusabbak vagyunk. Ha az például a jobb oldalon a hátizmaink erősebbek, mint a bal oldalon, akkor az a gerincünkre is hatást fejt ki. El fogja húzni. Lehet, hogy csak kis mértékben, amit talán észre sem veszünk szabad szemmel, de ez már hat arra, hogy feszültséget keltsen, ami később mozgásszervi problémákhoz, fájdalomhoz vezet. Ugyanígy az elülső, és a hátsó oldalon is. Ha a combunk elől nagyon erős mondjuk, de hátul nem, akkor az például a medencénket billentheti előre. Ami szintén kompenzáláshoz vezet a vázizomrendszerünkben, ami ismét csak hosszú távon fájdalom forrása lehet.
Mit tehetünk? Megtaláljuk a fájdalom forrását és elhárítjuk azt.
Az egyik ok, ami miatt én beleszerettem a pilateszbe, hogy preventív módon, amikor még nincs szükség mondjuk gyógytornára, erre képes.
Az egészségről szól.
Nagyon klasszul lehet vele izom, és ezen keresztül ízületi egyensúlyt létrehozni, melyen keresztül jobban érezzük magunkat a testünkben, segít megelőzni a fájdalmakat, vagy éppen a meglévő, ismeretlen eredetű fájdalmakon javít. Amikor ez nem elég, gyógytornásszal, orvosokkal együttműködve tudunk dolgozni.
Mindig az egyénhez és , az egyén állapotához igazított egyedi gyakorlatokkal, terápiákkal.
Hogy a fájdalom ne állja útját annak, hogy örömteli módon tudj együtt lenni a családoddal és barátaiddal. Legyen elég energiád, hogy úgy éld meg a mindennapjaidat, ahogyan azt te szeretnéd!
Mindenképpen fontos, hogy törődjünk magunkkal, és mozogjunk!
A pilatessel önálló edzésként szuper testet lehet létrehozni, – ami nem csak jól működik, de esztétikus is. Kiegészítő edzésként pedig abban segít, hogy más szeretett sportjainkat kiegyensúlyozott ízületi egyensúllyal, sérülésmentesen űzhessük – legyen az a tenisz, futás, golf, vagy bármi, amit te szeretsz.
Tudásommal és …… éves tapasztalatommal, elhivatottságommal ahhoz szeretnék hozzájárulni, hogy jobban érezzétek magatokat a mindennapjaitokban.
Jobban tudjátok élvezni ezen keresztül az életeteket. Legyen az egy sütögetés a barátokkal, vagy egy bringatúra a gyerekekkel. Bármi, ami neked örömet okoz! Ne gátoljanak a félelmeid, hogy meg tudod-e csinálni, hogy lesz-e erőd hozzá, hanem élvezd!
Bánj jól a testeddel, hogy a cinkostársaddá váljon!